fly on the wall tettem fel pár új képet magamról. vannak közte újak, meg egy kicsit régebbiek is. csekkold le.

| 2010.03.18. 16:35, Adél. |
 |
a fülbevalók akkora hülye egy cím ez "a fülbevalók" hogy na. tulajdonképpen, csak úgy jött, hogy rájuk néztem, és rájöttem hogy nem hordok küzülök egy csomót. de ezen változtatni fogok, mert mind írtózatosan jó.
hát nem történt semmi érdekes a héten. megy az élet.
szerdán az évben elősször mentünk úszni. tudok úszni, de nem szeretek. fárasztó, és szekrény vállakat csinál. de mint ahogy másnap kiderült, a tanár is észrevete, hoyg jól tudok úszni, ezért átakar tenni a fiúk csoportjába. ebbe csak az a bökkenő, hoyg a fiúk 1km-t úsznak minden órán, és én nem fogom bírni. nagyon nem. de majd meglátjuk. anyunak is elmondtam, és ő meg nem engedi meg, hogy ne menjek át. -.- kösz anyu. :)
apropó ha már anyunál tartunk, szerdán volt a névnapja. BOLDOG NÉVNAPOT mégegyszer. :) (LLLL)
nagyon durván olvasás mániás lettem. mármint, van mostanában egy csomó jó könyv, és találtam egy oldalt ahonnan le lehet őket tölteni. volt olyan nap, hogy egy egész könyvet kiolvastam. nem bírtam letenni. egyszerűen nem.
délután átmegyünk szomszédba Zsuzsát felköszönteni, este meg megyek Bogival moziba.
na most jó össze-vissza írtam mindent. nembaj. ma ilyen napom van.
| 2010.03.13. 12:34, Adél. |
 |
one and the same nem írok nevet, mert akinek szól, az úgyis tudni fogja, hogy neki írtam.
nem tudom, hogy miért nem vagy mostanában msn-en, de hiányzol. nagyon is. már nem tudom mióta nem beszélgettünk olyan sokat mint régen. sok mesélnivalóm is van, meg szerintem neked is. tudom, hogy mindkettőnknek sokat kell tanulnunk, de ááá én nem bírom ki, hogy ne beszéljünk. meg mi lesz az edzéssel? már mindkettőnkre ráfér.
you and me the perfect team. (LLL)
| 2010.03.09. 20:02, Adél. |
 |
you're not sorry hétfőn az egyik német tanárom temetésen volt, szóval elmaradt az utolsó kettő németóránk. a másik csoportnak is elmaradt, mert nincs suliban az ő tanárjuk se, szóval a tesit is elhalasztottuk, így hazamehettünk a 4.óra után. de így is csak 2 és fél óránk volt. első óránk nincs hétfőnként, utána volt 2 német, és osztályfőnöki felén hazaengedett minket az of. így elértük a 11:15ös buszt. miután hazaértem bementem anyuhoz, meg a dm-be. ithhon szerintem nem csináltam sokmindent. átnéztem a Somogyis németet és azt hiszem ennyi volt.
kedden nem történt semmi érdekes. Somogyinál németen írtunk. szerintem jól sikerült. de nem akarom elkiabálni. matekon gyakoroltunk, mert szerdán doga. irodalom megint tök unalom volt. délután tanultam tesómmal matekot, meg nyelvtant.
szerda. a későbbi busszal mentem, mivel egész héten nincs az egyik némettanárom, így elmaradt az első óra. sz út felénél járunk, mikor az egyik megállónál felszáll egy csomó ember, és így lekelett az egyiket engednem ülni. meg se kérdezte, hoyg szabad-e a hely, csak úgy leült. ezt még lenyeltem. de olyan szemét és pia szaga volt, hoyg majdnem elhánytam magam. szabályosan rosszul lettem. azt hittem már sose érünk oda. késett is a busz, szóval a suliból is késtem picit. ha Balázs nem vár a naplóra az osztály előtt akkor bemegyek a könyvtárba ahol az órának lennie kelett volna, és nem tudom meg, hoyg nem ott vagyunk. de végül megtudtam. felmentem a 118-ba. Timi felelt éppen. addig mi feladatokat csináltunk. miután kicsöngettek, vissza mentünk a könyvtárba, mert csak ezen az egy órán kelett átadnunk a helyet. német után matek. hát 7példából 3at elrontottam. talán 3as meglesz. a 2tesiből csak egy lett megtartva, mert röplabdameccsek voltak. a másodikon az aluában ültünk. nyelvtant tanult mindenki. kár volt, túlspirázni a dolgokat. tök könnyű volt a doga. mindenki beadta 10perc után. délután bementem Nóra nénihez. nem akarok senkit se minősíteni, de amikor azt hiszik a fiatalabbak, hogy a közönséges beszéddel menők, akkor elég hülyék.
csütörtök. megint nem volt órám. tulajdonképpen hétfő,csütörtök sosincs. megírtam a németházit. a suli előtt elütöttek egy macskát, és az volt a nagy szám a reggel nagy részében, míg el nem vitték onnan. gratulálok az embereknek, akik ebben találták meg a boldogságukat. irodalmon mindenki szét unta magát. a tanár is kérdezte, hoyg ennyire unalmas? mondjuk még annál is jobban. németen fordítottunk. az a halálom. de egy héten 5 óra az, szóval kezdem megszokni a semmittevést. angolon írtunk. hát 2 mondatot elrontottam, a többit tudtam. miután kicsöngettek angolról, a mi csoportunk mehetett haza, merrt az utolsó két óra azzal a tanárral lett volna, aki egész héten nincs suliban.
péntek. itthon vagyok. Gábriel tanárnő ma nincs suliban, Baktai tanárnő egész héten nincs, és így csak egy angolunk lenne, de azt jövő héten bepótoljuk, így a mi csoportunknak ma nem kell bemennie. félreértés ne essék, az elmaradt németórákat mind bepótoltuk. sajnos. ma már megnéztem egy filmet, most ezt a regényt írom éppen, és ha befejezetem tanulni fogok, délután meg megyek Bogihoz.
holnap lesz tesóm szülinapja. (L) este meg kosármeccs. alig várom.
| 2010.03.05. 10:02, Adél. |
 |
kreativ blogger 1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitol kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
1,3. k öszönöm Timi. :)
2.
4. olvasásmániás lettem
zene
lusta
imádok focizni
imádok kosármeccsre járni
rengeteg fülbevalóm, és gyűrűm van
szeretem a tinis, romantikus filmeket, sorozatokat
5,6. cutiegirl, nono, kayla, nickey
| 2010.03.01. 16:09, Adél. |
 |
|